2018. május 6., vasárnap

Nyitás

Ezen a napon, egészen pontosan 2018. 05. 06-án végre mindennel elkészültem, és úgy érzem, eljött annak az ideje, hogy megnyissam a blogomat. Igazán remélem, hogy lesznek majd azért akik szívesen térnek be az oldalamra, hogy olvashassák a papolásaimat mindenféle téren és azt is remélem, hogy az elkövetkezendő időkben is olyan lelkesen fogok bejegyzéseket hozni a blogra, mint amennyire a dizájnt készítettem. Igyekezni fogok, hogy minél szakszerűbb kritikákkal lássak el mindenkit, aki a jövőben arra vetemedik, hogy tőlem rendel majd kritikát, és természetesen próbálom a legjobb teljesítményt nyújtani, ez persze idő, energia és képesség függő. Nem vagyok tökéletes, és nem vagyok robot. Ha nem készülök el mindennel azon a héten, amikor rendeltél, nem kell nekem esni rögtön, mert ezt nem elsősorban magamért, hanem sokkal inkább értetek teszem. 
Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a blog, és ha igen, akkor ne feledkezzetek meg magatok után nyomot hagyni. 
Arigato!

xx Nadin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése